Versek

 

ITT ÉS MOST

 

Amíg reményeim osztják és szorozzák,

a mai zajokon át egy boldogabb

jövő nyugalmát hallgatózom,

mint megrettent madár,

a héjavijjogáson túli csendet

 
 

amíg időm és kenyerem

a szükség porciózza,

s nem mindegy, kertemben

borsó-e, vagy rózsa virágzik,

tűnődöm: betonút vezet-e oda

ahol a források erednek

 
 

Amíg jelmondatokból kell

megfejtenem sorsom,

életem fonalát politikus-párkák

szövik és bogozzák,

röghöz kötöm magam, mint újmódi jobbágy:

fákat ültetek, hogy gyökeret eresszek.

  

 

KÉSEI MŰ-VIRÁG AJÁNLAT

CLEMENCEAU KÉPZELT VÁZÁJÁBA

 
 

Körülveszi miként

tövisek a rózsát

Magyarországot egy

másik Magyarország

 

 

ESTE A SZABADSÁG-HEGYEN

Gáli József emlékezetére

 
 

azok ott lent

nem torkolattüzek

a város fényei

 ne félj

 túl a külvárosokon

óvón érintik egymást

a falvak és az éj

  

 

BÉKÉT REMÉLVE

 
 

tavának öbléhez

hívott a nyugalom

mert a madarak már

régen emigráltak

indultam én is

 

békét remélve

álltam fövényen

de hirtelen vadul

rám támadt a szél

a napfény vallatón

vakított szemembe

és millió éles

kését villogtatva

rohant ellenem a Tó

 

mozdulataim mögött

mozdulatlanul

tárt torkú csendben

arra gondolok

ez ellen nem tanított

senki védekezni

 

 

 

MIKROFONPRÓBA             egy

most is                                   kettő

korábban tavaszodott          három

a Dózsa György úton             négy

sok volt a kék a zöld                  öt

március 28-án éjjel                   hat

vicsorgó lámpák                       hét

alatt menekültem                  nyolc

Mikrofonpróba                     kilenc

                                              TŰZ!

 

 

INTER ARMA

 

a béke szonettjei mondogatták akkor

mint óvó imát hülye bizalommal

a félelem keresztjét vetették

pedig az ég már háborús sebesült volt

felhők mocskos gézein vérzett át a Nap

tábornok-csizmákon iszonyat éje fénylett

a béke szonettjei mondogatták

a béke szépmívű szonettjeit

ugatták ágyúk röhögték géppisztolyok

 

KÍVÁNSÁGOK BALLADÁJA

 

gyűlöletes tájban

halál – havazásban

korom – havazásban

arcunk gyolcs félelme

bár ne szennyesedne:

 

elfajzott korcs mása

Napnak ne gyulladjon

ki ne gyulladhasson

meg ne születhessen

itt lent földközelben:

 

sugárzó víz szomjunk

tövises éhségünk

tébolyult éhségünk

jaj ne enyhíthesse

csak a Lótetem ne

 
 

MIÉRT

 

Mondd, miért neveztél

háborús bűnösnek,

ha csak negyvenhétben

szülhetett anyám?

 

Apám nem ölt,

de évekig ölték

Emlékezik:

szomorú örökség.

 

Megtanítottak beszélni,

kezembe szerszámokat,

fegyvereket adtak:

irigy barátja lettem így

a vándorló vadaknak.

 

 Virágok védenek,

és a Vélhetetlen;

mások büszkeségét

növelem szívemben.

 

Öntaposók közé

szelíden leülni,

ahogy fáradt ember

tud elszenderülni.

 
 

ZUGLÓI ÉJSZAKA

 

Budapest – messzi zaj

szüntelen monoton

fenyegető morgás

ürüléktől mocskos

fakó párkányokon

mellbeteg galambok

 

küszködve derengő

utcalámpa bámul

sötét bódék mellett

valahol tücsök szól

lehet hogy Szabolcsból

költözött fel ő is

hogy földijeinek

nehéz munkás álmát

hazaédesítse

 
 

SZOBORKERTBEN

 

Alkonyodik. Nehezülnek

a tárgyak. Elkomolyodnak

a fák, és tömörebbnek tűnnek

a lombok az estben.

Elkomorul Rákóczi,

fehér kőarca sötétül:

érti magyarként? és

magyarul jól tudja-e dolgát?

Otthonról hazatért-e

Szabolcsba, Vajára a költő?

tudja-e, míg kenyerét eszi

itt országnyi a gond, és

tudja-e történelme hazányi

jövője a nemzet?

 

Vaja, 1985. június 20.

 
 

EURÓPA 1980

 

málló tűzfalak tövében

miért viselnek gyászt

a feketerigók

görcsös akác – öklök

kiket fenyegetnek

 

halálos ájulatban

fut némán csobbanatlan

Európa kanálisa

kit fog vinni a víz

  

ÁLHÍR PICASSONAK

 

A békegalambok

bezárva tetvesednek

párzanak és verekednek

szaporítják őket

egy leszerelési

békeértekezlet

munkaebédjére

 

LÁZÁLOM

 

Hűvös homályos lejtős termek

egymásba nyíló ajtótlan szobák

sorát jártam kerestem VALAKIT és

kíváncsi arccal néztek rám hidegen

Sokáig bolyongtam kiértem egy

parkba hanyatt feküdtem és figyeltem

platánok mozdulatlan tölgyek közt

pasztell – lilán

vészjósló nyugodt

kihalt volt az ég

néztem – ne jöjjön Istenem – vártam

jött nemsokára megjelent a GÉP

futni akartam szólni EMBEREK

de átrepült felettem megnyitva

gyomrát kihullt a bomba s kigyúlt

kinőtt a földből hirtelen

ahogy a poklok Leonardoja sem

képzelhetné atomfelhőjéből

világra szökkent a pusztulás maga

 

taposni jött mindent üvöltve két

felhőkig őrjöngő állat

két összeláncolt őrült óriás

 

 VISSZASZÁMLÁLÁS

géphang a jövőből

 

mert folyóid döglehű halott kanálisok

nehezen hullámzó tavak vegyszerhabos

partjain végig olajos bomló madár és haltetem

az ásványaitól forrásaitól megfosztott

Föld elkínzott testén gigászi bitumen – hegek

mert rákosan burjánzó szürke metropolisok

körül hulladék- himaláják nőnek szerte

mert rejtett és kusza alagútrendszerekben

hétfejű fémsárkányként atomtöltetű

rakéták bujkálnak felderíthetetlen

mert megépült az egyenfélelem

szörnyű támaszpontja mind

kenyered italod sugárszennyezett lesz

mert titkos betonsilóban váró

tömeghalál Egyiptomává válik

elérkezvén az idők földi vége

a Kompjuterek Világtanácsa

ki fogja írni nagy Exodusod

az emberiség haldokló bolygóját

tengerekre növényekre hagyja

végeláthatatlan útjára kelve

robot – Mózes lézer – vesszeje

suhint fényvízű galaktikára

START